Bariton

Megdöbbentő, hogy ma Magyarországon teljesen elfogadott és nyíltan felvállalt rasszista programok tömkelege hagyja el Vona Gáborék hófehér csuklyás asztalát mely mellett a magyar közéleti normákat óhajtják megreformálni. A cigány kisebbség védelmét vajh ki fogja ellátni ebben az országban? Hogyan lehetséges, hogy az új világ építése közben a miniszterelnök nem emel szót a nyílt rasszizmus ellen?

Vona új agyszüleménye kivágta nálam a biztosítékot. A cigány gyermekek kiemelése és kollégiumokba zárása erősen hajaz bizonyos történelmi eseményekre éppen úgy mint az állítólagos megélhetési bűnözők táborokba zárása! Vajon én vagyok az egyetlen aki látja a párhuzamot? Miért nem történik semmi? Miért nem reagál erre a magyar közvélemény?

Valóban olyan elkeseredett a magyar, hogy képes kiemelni egy etnikai kisebbséget a társadalomból és felelőssé tenni hosszú évek rossz politikai döntései miatt? Képesek leszünk megismételni a vészterhes időket? Gyermekekről van szó, könyörgöm! Családokról. Most cigány családokról de holnap vagy holnapután ki szavatolja, hogy nem lesz probléma azzal, hogy valaki ateista, homoszexuális? Melyik etnikai, vallási, életvezetési csoport kerül majd átnevelőtáborba?

Ébredjünk már fel kérem! Tegyük már fel a kérdést, hogy hová vezet ez az elszabadult busz amin ez az egész nemzet forradalmi nótákat énekelve és szalonnázgatva üldögél és hogy milyen mély az a szakadék ami felé tartunk!

Rendben van, hogy megválasztódott a Fidesz, hogy ezért semmi nem volt elég drága? Úgy látszik, hogy rendben van, hogy a hatalomra jutás egyik feltételeként a Jobbik szélsőjobboldali uszító és kirekesztő politikáját szalonképesnek ítélte a vezér. A gondot ott látom, hogy Pandora-szelencéje kitárult és nem lesz olyan könnyű bezárni. Vona Gábor ugyanis nem Torgyán és a Jobbik nem egy Kisgazdapárt.

Vajon lehetséges-e? Mert lehetetlennek tűnik számomra. Azért merült fel bennem a kérdés mert egy nőknek szóló oldalon részletes leírást találtam arról,hogy hogyan tartsuk meg a szexuális vonzerőnket és maradjunk kívánatosak miközben szuper anyukák is vagyunk.

Nos, én nem tudom, hogy az említett cikkben szereplő dolgokat épeszű nő hogyan képes véghezvinni. A tökéletesre designolt frizura, szexis fehérnemű és laza smink elsőre ugyan nem tűnik nagy dolognak. Olyan könnyű leírni. Reggel felkelsz, feldobsz egy laza, natúr sminket, leszőrteleníted amit kell, egy kis parfüm és valami szexis otthoni és kész is a csábos és dekoratív frissen vasalt anyuka.

Ahham. Ehhez vegyük hozzá, hogy a gyermek éjjel minimum kétszer felébred. Eleinte azért mert éhes később a fogzás majd a szeparációs szorongás készteti arra, hogy riassza az anyukát aki a félálomból pattanva rohan, etet,nyugtat,altat majd visszaalszik újabb fél órára. A smink mint olyan felesleges mert az impozáns pandaszemek nem tűnnek el semmilyen korrektor és alapozó kombótól sem. A napi 5szöri etetés, pelenkázás, altatás közben elvégezendő feladatok mint súlyos és elosztandó feladatok nyomják az anyák vállát. A köztes időben amikor a lurkó szundikál mosogatás, vasalás, mosás és főzés áll a napi rutinlistán, ebbőla  mosás és mosogatás a minimum különben egy pucér gyereket gardírozhatunk rövid időn belül.

A parfümön csak nevetni tudok, mert a gyermekek de különösen a babák szaglása azonnal reagál ezekre a mesterséges illatanyagokra nem is beszélve a bőrükről ami pillanatok alatt kipattog tőle és sajnos csak igen nehezen lehet "meggyógyítani". Bizony az érzékeny bababőrre vigyázni kell. Én 5 hónapja csak illatanyagmentes tusfürdőket és babaolajat használok, hónaljstiftként pedig babahintőport. Olyan az illatom mint egy babapopsinak de sebaj.

Amikor este eljön az altatás ideje és a babócánk végre álomország tájaiba szenderül akkor valahogy nem jut eszembe, hogy selyemkombinéban flangáljak. Olyankor leülök és megiszom egy csésze teát, elbeszélgetek a férjemmel, hogy milyen volt a napja, hogy érzi magát. Jó olyankor ülni és csak egymásra figyelni egy picinyt.

Szexi anyuka vagyok? Nem, nem hiszem. De talán a férjemnek elég az is, hogy megpróbálok a lehető legjobb anyuka lenni és közben jó feleség. A szexiség ideje majd később jön el.

Most, hogy a Fidesz hatalomra került és megkezdte "áldásos" tevékenységét hazánkban úgy gondoltam, hogy más tájékon is beindul majd a nagyüzemi munka. Elvégre itt van szeptember, az emberek betakarítják mindazt amit elvetettek, leszedik a beért gyümölcsöt és elteszik belőle azt ami jó és kidobják azt ami rohadt. Úgy látom azonban, hogy reményeimmel ellentétben az MSZP főnixmadara már a kopasztási munkálatok végefelé járhat és lassan bekerül a levesbe.

Számomra elég egyértelművé vált - már jóval a választások előtt - hogy az MSZP lesz a legnagyobb vesztese az adott eseménynek. Azért nem az SZDSZ mert aki figyelemmel követte a politikát az tisztában volt azzal, hogy SZDSZ mint párt Kuncze távozása után megszűnt létezni. Egymásnak feszülő, acsarkodó, magukat liberálisnak valló emberek meccse volt az egy halódó, végelgyengülésében már éppenhogycsak lélegző párt kétes vezetői pozíciójáért. Ahelyett, hogy újraépítették volna, vérátömlesztéssel frissé tették volna a liberális szavazóknak önmagukat a Fodor-Kóka belviszály szétzilálta, agyoncsapta azt a pár őszi légyként szállingózó szavazót is aki még szeretett volna hinni.

Most itt lenne az esély, hogy az MSZP is újragondolja - újracsinálja magát. Nem össze! Nem böszme! Újra! Mivel jelenleg szerepük a politikában vajmi kevés azt hiszem ideje lenne a belbecsre koncentrálva végre tenni valamit.

Én tudom, hogy kényelmes dolog üldögélni a babérokon. De jó lenne ha észrevennék ott azon a baloldalon, hogy bizony azok a babérok még arra sem jók, hogy a seggüket összeszurkálják vele nemhogy arra, hogy esetleg megnyerjenek vele bármely szavazót. A Fidesz győzelem előtt már arról beszéltünk itthon, hogy az emberek nem azért mentek el szavazni mert MSZP kormányt akartak, hanem azért mert nem akartak Fideszt.

Az MSZP ténykedése, hiteltelen, nevetséges, saját politikusait hátba támadó viselkedése azonban oda vezetett, hogy a magyar közvélemény úgy változzék, hogy no...ennél már csak jobb lehet, még ezzel a tányérképű OV-val is. Ide vezetett mindaz amit kommunikáltak, ide vezetett a böszmeség.

Arra a hírre, hogy A facebookon keresi az OV kormány gúnynevét a kormány már csak legyinteni tudok. Mik vagyunk mi kérem? Óvodások? Reakcióként azonban mégis van valami a tarsolyomban. Azt a bizonyos dalt tudnám elénekelni - ha lenne bármilyen hangom a bár ne énekelnén kívül - hogy...*DAL*

Hazánkban is mint egész Európában egyre komolyabb szankciókat vezetnek be a dohányosokkal szemben. Noha a dohányáruk után zsebeli be a legnagyobb pénzt a kormány valamiféle sikk lett lenézni, kiközösíteni a dohányosokat. Mondhatnám úgy is, hogy üldöztetés folyik, egyfajta inkvizíciós eljárás a bűzrudasok ellen.

Félreértés ne essék, én nem támogatom a dohányzást. Nemrégiben halt meg apósom tüdőrákban, plusz úgy gondolom ha az ember már büdös akar lenni hát akkor inkább kocogjon az legalább ingyen van, ráadásul nem hal bele - jó eséllyel - sem Ő sem pedig a környezetéből senki más. Nem szeretem a cigarettát mert az egész lakásba beveszi magát a szaga, mert drága és mint említettem mert büdös.

Ennek ellenére úgy gondolom, hogy túlzás mindaz ami a dohányosok eme szokását érinti. Én elhiszem, hogy államunknak éppúgy mint a többi nyugati államnak a megfelelőt messze alulteljesítő gyermekáldást kivédendő meg kell nyújtania az átlag életkort és ehhez az kell, hogy ne dohányozzanak az emberek. De ehhez nem hiszem, hogy azt az utat kell választani, hogy tűzzel-vassal kergetjük árkon-bokron át a füstölő szájú áldozatokat. Ez bizony nem jön be, tudhatnánk tinédzser korunkból amikor a tilos egyet jelentett azzal, hogy nahh akkor rajta hát...

Véleményem szerint sokkal de sokkal nagyobb problémát jelent - legalábbis kicsinyke hazánkban - az alkohol. Pontosabban annak mértéktelen fogyasztása, tehát gyk. az alkoholizmus. Nem néztem utána, hogy készített-e valaki erről megfelelő felmérést de azt tudom, hogy bizony a magyar ember hajlamos arra, hogy alkoholba folytsa bánatát. Az alkohol pedig öl, butít és nyomorba dönt és ez a mondás bizony lássuk be szentigaz. A legtöbb hajléktalant valószínűleg nem a Bambi vitte a kispadra.

Nem vagyok elfogulatlan a témát illetően, gyűlölöm az alkoholistákat. Gyermekkori emlékeim apámról elég meghatározóak és eléggé nulltoleranciás irányban mozdítottak el ezzel kapcsolatban.A legnagyobb probléma az, hogy ez a betegség teljesen elfogadott hazánkban. Elfogadott és TABU.

Úgy gondolom, hogy a társadalmi elégedetlenség mértékét, a közhangulatot élénken tükrözné egy reprezentatív felmérés a magyar lakosság alkoholfogyasztásáról. Magyarországon az én megítélésem szerint sokkal komolyabban kellene venni és komolyabban kellene szankcionálni az alkoholokra vonatkozó fogyasztói kötelezettségeket! Soha annyi részeg tizenévest nem láttam mint idén és ez a szám egyre magasabb. Majdnem 18 éves sógorom meséiből tudom, hogy a gimnáziumokban, szakközépiskolákban hihetetlen módozatban és mértékben folyik az alkoholizálás és dohányzás valamint a kábítószerek is úgyszólván mindennaposak.

Nem igazán látom át, hogy vajon hogyan lehetséges az, hogy a szülők ezekből a problémákból semmit nem vesznek észre. Hogyan lehetséges, hogy egy majdnem 18 éves kamasznak elegendő pénze van arra, hogy füvet és minőségi alkoholt vásároljon. Mondjuk hála istennek, hogy minőségit és nem valami házifőzött gyilkos löttyöt.

A helyett, hogy azon monfordíroznak a kedves oktatásüggyel és rendészettel megbízott "szak"emberek, hogy hogyan tiltsák ki a dohányosokat az aluljárókból és szórakozóhelyekről talán inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a jövő nemzedéke ne igya, szívja el az agyát mielőtt betöltené a 21 éves kort. Célszerű lenne - igen, amerikai mintára - megemelni azt a nagykorúságot 21 évre. Nem ártana körülnézni az iskolák, kollégiumok környékén a seftelőket kiszúrni és igenis lesittelni. Mert kicsi vagy nagy láncszem a terjesztői gépezetben Ő adja el a füvet, a krekket ésatöbbit.

Jó lenne végre látni valami intézkedést ami nem csak látszat, nem csak bóhozat a nagy magyar valóságban ahol a Jobbik arab-magyar napot tarthat szeptember 11-én ezzel is kifigurázva és nevetségessé téve több száz ember halálát akik az erőszak és terrorizmus áldozataivá váltak azon a napon!

*Kép: http://www.retronom.hu*

Megmondom őszintén. Lehet, hogy nem illik. Lehet, hogy nem szokás. Anyának lenni nagyon de nagyon nehéz. Legalábbis néha.

A természet tökéleteset alkotott az embergyerekkel. Ha nem lenne olyan cuki, aranyos, imádnivalóan zabálható akkor nem bírnánk mi nők a ránk váró terhelést. Csak úgy lehet kibírni, hogy rádnéz a fiad/lányod és elereszt egy mosolyt.

Olyankor pedig minden megbocsáttatik. Megbocsátom, hogy 5 és fél hónapja nem aludtam egybefüggően többet 3 óránál. Megbocsátom, hogy maximum 5 percem van az étkezésekre, hogy éjjeleket még nem alussza át. Megbocsátom, hogy néha órákba telik az altatás, hogy olyan mély kétségekbe esem néha önmagammal és anyaságommal kapcsolatban amikor bömbölve sír és nem tudok segíteni. Megbocsátom, hogy 5 és fél hónapja nem láttam egyetlen filmet sem, nem néztem televíziót. Viszont újra felfedeztem a mesekönyveket melyekből minden nap olvasok Benjáminnak még akkor is ha az orvosunk szerint még korai mert nem érti.

Az anyaság fárasztó. Néha amikor elalszik az ölemben - és nem azon gondolkodom vajon felébred-e ha leteszem - az jut az eszembe, hogy hogyan lehet valakit annyira szeretni, hogy lelkiismeretfurdalásod legyen ha haragszol rá. Mert így szeretem. Ránézek és az jut az eszembe, hogy miért is kapom fel a vizet? Hiszen Ő nem tud beszélni, nem tudja elmondani még, hogy mi és hol fáj, mi a baj! Ő még csak sírni tud és ha segítek mosolyogni vagy amit most tanul éppen göcögve nevetni.

Olyankor pedig elfelejtem, hogy leszakad a derekam, a talpaim a szülés óta is fájnak, nem akar lemenni a hasam, nem jutok el a fodrászhoz, a szemöldököm olyan mint Rumcájsznak és hogy valójában az összes nadrágom és blúzom használhatatlan mert nőies lett az alakom ( tehát széles a csípőm és nagy a seggem! ).

De van egy gyönyörű,okos és csodálatos kisfiam és azt hiszem ennél többet nem is kívánhat magának egy anya és minden de minden meg is van bocsátva.

( Persze most is inkább aludnom kellene ahelyett, hogy itt írogatok de a grafománia az grafománia. )

A Tibetet Segítő Társaság - Sambhala Tibet Központ szeptember 10 és 17 között tibeti filmhetet szervez. A többek közt Hét év Tibetben, Kundun és Gyógyító Buddha című filmeket felvonultató rendezvény apropója, hogy Tendzin Gyaco a XIV. dalai láma Magyarországra látogat.

Mivel a láma 17-én érkezik ennek megalapozására, a lelkek felkészítésére és az országot jobban megismerendő fimhét pontos programját a Sambhala Központ honlapján lehet megtalálni. Itt a filmek leírása és kezdési,vetítési időpontja is megtalálható.

A jegyek a dalai láma kétnapos áldásosztására és előadására már elkeltek ugyan, ám aki élőben szeretné megnézni és meghallgatni Őszentségét az megteheti a hivatalos portálon keresztül.

A tanítás angol nyelven zajlik ugyan ám lesz magyar fordítás kihangosítva.

Végezetül egy érdekesség. Tibetben az emberek - mármint a hétköznapi emberek - úgy köszöntik egymást, hogy meglengetik a kalapjukat, kinyújtják nyelvüket, és bal kezüket a fülük mögé teszik. Természetesen a dalai láma üdvözlésére ez az etikett nem alkalmazandó.

Nem hiszem, hogy kommentálnom kellene a képet!

Lássuk be, hogy én is azok közé az emberek közé tartozom akik elé ha beraknak egy ilyen CSS vagy sablon szerkesztő felületet nos elég kényelmetlenül kezdik érezni magukat. Persze felismerem benne a színkódokat, nagyjából értem, hogy mi mit jelenthet de ennyi.

Tőlem aztán várhatja bárki, hogy akár egy egyszerű sablont is átszerkesszek magamnak hacsak nem úgy készíik el mint a hülyéknek szokás elmagyarázni. Na jó! Nyilazni nem kell, hogy ide tedd be a képet, ide írd a  szöveget de mondjuk ne legyenek benne kacsacsőrök és perjelek, hrefek és grrrk és brrrk. ( Ez utóbbi hangösszetételt az én drága  kisfiam próbálgatja egy ideje, aminek következtében iszonyatos mennyiségű nyál képes távozni a szájából és landolni az aktuálisan benne gyönyörködő különböző testrészein. )

Jól használom ugyan a képszerkesztő programokat de a programok és kódok..hehe. Sőt! MUHAHAHA. De én legalább belátom ezt és nem állok neki nagy fityekkel pötsögtetni az ismeretlen kódokat. Bár igazság szerint eltöntettem a jobb oldali menüsorból a CSS blokkot és fingom sincsen, hogy hogyan kellene visszarakni vagy hogy annak van-e bármi jelentősége?

Csodálattal adózom azok iránt akik értik ezen dolgokat. Emlékszem gyerekkoromban a nagypapáméknak volt egy Commodore 64-es gépük. A bátyám valamilyen számomra fantasztikusan elképesztő módon értett minden technikai kütyühöz. A számítógéphez is. Pillanatok alatt elővarázsolt belőle dolgokat, játékokat persze. Elsősorban de sok minden mást is. Emlékszem kilestem, hogy azt kell beírni Load és elindul a játék és egyszer be is írtam...csak úgy a nagy szürke kép közepére ( merthogy az még tv-n ment...ha helyesek az emlékeim ) és vártam. És vártam. És nem történt semmi... :)

Nos a számítógépek működési mechanizmusáról kb. annyia  fogalmam mint akkor. Szóval azt hiszem hamarosan megkörnyékezem a férjemet némi egyedi design ügyben csak először elkészítem hozzá a képeket. Mert azt bizony én is meg tudom csinálni!

Nos. Talán sokakat meg fog lepni az a tény, hogy az eladói egy szakma. Méghozzá nem is az egyik legkönnyebb. Amikor az ember eladóként kezd dolgozni nem megy egyről a kettőre. Nehéz beleszokni.

Ahogyan hazánk boltjait járja az ember - leginkább a fővárosban! - rájön, hogy bizony sokan nem is szoknak bele.

Én is dolgoztam eladóként, a hazai legnagyobb optikai cégnél. Bár végzettségem szerint a szakmám keramikus mégis eladóként helyezkedtem el. Lássuk be elég kevés keramikusra van szükség az olcsó import porcelán mellett.

Nehezen indult be az eladói karrierem, de beindult és nagyon szerettem. Az viszont tény, hogy ehhez is mint mindenhez véna kell. Az kell, hogy szeresd az embereket, vevő légy a gondjaikra és akarj segíteni. Másként nem megy. Ha ez nincsen meg akkor minden reggel nyűgként indul és nyűgként ér véget. Engem mindig vonzott, hogy megoldjam az idősebbek és persze a fiatalabbak gondjait is, hogy a pénztárcájukhoz mérten a lehető legjobb és legszebb szemüveget kapják meg és ők azt hiszem érzeték ezt az igyekezetet rajtam mert szerettek. Sok törzsvevőm lett akik csak nálam rendeltek, engem vártak. Jó volt.

Az, hogy vége lett annak köszönhető hogy a 3 év alatt amit ott dolgoztam a fizetésem lényegében alig emelkedett. Bár jutalákos rendszerben dolgoztunk ahol érdekünk volt a drágát adni mégis mindig a nyakunkra jártak a menedzserek és folyamatos volt a bújtatott vizsgáztatás, a keresztkérdések. Nehéz úgy végezni a dolgodat, hogy közben egyfolytában azt lesik mikor hibázol! Sosem adtunk el elég sok drága lencsét, mindig a MÉG MÉG MÉG érvényesült. Nálam viszont a vevő volt a fontos és ez néha komoly fejmosásokkal párosult.

Ezt a szemléletet pedig nagyon hiányolom. Mármint azt, hogy a vevő az első. Isten ments, hogy általánosítsak de bemegy az ember egy boltba és azok az arcok, at a kapanyél az eladók szájában... Szinte úgy érzi az ember, hogy bocsánatot kell kérnie, hogy betért vásárolni. Ezt pedig nem és nem értem meg...

mert bármilyen pocsék hangulatban is voltam reggelente mindig azt mondtam magamnak, hogy a munkát így is úgy is el kell végeznem. A munkaidő mindenképpen 8 óra és éppúgy eltelik ha paraszt vagyok mint ha kedves. Amikor azonban kedves voltam mindig gyorsabban telt...

Ma a Brendonban voltunk vásárolni a gomba mód növekvő kisfiamnak. Akinek van gyermeke tudja, akinek nincsen az sejti, hogy drága mulatság a gyermekruha, plusz az egyik nagymamának vettünk járókaféleséget 32000-ért. Azt a pökhendi, bunkó modort ahogyan ott bántak velünk! A bicska kinyílt a zsebemben!

Azért álljon már meg a menet!

Tanácstalanul állok és önmagammal kell számot vetnem. Jó hazafiként hiszek abban, hogy a szavazásra el KELL menni! Nem azért mert kötelező. Tisztában van vele minden ember, hogy ami kötelező ahhoz nem fűlik az ember foga. A kőszívű ember fiai is lehettek volna szimpatikusabbak és az egri csillagok is felragyoghatnának újra ha nem utáltatják meg egy egész korosztállyal mint kötelező olvasmányt!

A szavazás azonban más mint pár megsárgult papírlap. ( Odavagyok az antik könyvekért. ) A szavazás fontos és sorsdöntő. Ráadásul felelős döntés mely nem csupán önmagunkra van hatással hanem a családunkra, barátainkra, szomszédainkra, egész nemzetünkre. Talán sokan ezt végig sem gondolják.

Nálunk is van a családban aki állítólag viccből de megjegyezte, hogy a Jobbikra szavaz majd a választásokon. Amikor kiderült, hogy mik lettek az eredmények, amikor kiderült a kétharmados Fidesz és a Jobbik is bekerült a kezem automatikusan nyúlt a telefon után. Nyúlt de le is tette mert a választás arról szól, hogy döntünk. Ehhez jogunk van, MÉG. De  a döntéssel az is együtt jár, hogy szembenézzünk majd önmagunkkal és választásunkkal, lelkiismeretünkkel.

Nem kérdeztem rá. Azóta sem. Nincsen értelme.

Hazánk nagyon komolyan veendő válságát nem a gazdasági mutatók romlásában látom. Tény, hogy ahhoz a részéhez nem is értek. Azt hiszem, hogy a komoly gond máshol keresendő. A lélekben. A nép lelkében.

Tudom a nép mint szó elvetendő hiszen egyrészt kommunista másrészt pedig összemossa a rétegeket akiket pedig manapság illik külön kezelni. Jobboldali és baloldali, liberális és konzervatív nem keverhető. De miért is?

Ki merem jelenteni, hogy ma Magyarországon nincsen olyan politikai párt akire szavazni akarok! Nincsen olyan párt amelyben megbízom! Nincsen olyan párt amelynek elhiszem a szavait, amelynek elfogadom értékeit és ítéletét! Nincsen olyan párt amely méltón és megfelelően képviselne engem mint felelős, magyar állampolgárt! Nincsen olyan párt amely hiteles lenne előttem! Kibontva ezt: nincsenek olyan magyar politikusok akiknek elhiszem, hogy megértik azt, hogy milyen ma Magyarországon átlagos életet élő magyarnak lenni!

Magyarnak és nem romának, lengyelnek,szerbnek vagy zsidónak! Egyszerűen most legyen mindenki csak magyar és majd az árnyalatokat kiszínezzük magunk. Nem kell a hangulatkeltés, az ékverés. Jogok és kötelességek kellenek. Betartandó törvények és hiteles emberek. Gerincek kellenek és felvállalt döntések, kimondott, egyenes szavak. Akkor majd lehet, akkor majd tudunk felelősen demokratikusan dönteni. 

Akkor majd nem kell feltennünk a kérdést egy most alakuló még puha és friss diktatúra kezdetén,hogy: "Rabok legyünk vagy szabadok?"

No ez az a téma amiről nem szoktam beszélgetni. Nem tudom miért, talán azért mert elég érdekes a hozzáállásom az ehhez hasonló kérdésekhez, mint pl. Lochness, gabonakörök, yeti,stb.

Persze hülyeség párhuzamot vonni, összemosni a dolgokat így maradjunk a földönkívüli életnél.

Egyértelmű, hogy van. Micsoda hatalmas és borzalmas önteltség lenne zat gondolni, hogy csak az ember létezik mint értelmes lény. Hozzáteszem milyen elképesztő nagy arcság azt gondolni, hogy mi vagyunk a mérce!

Hiszen ahogyan magunkat a csúcsnak tartjuk a Földön úgy az is lehetséges, hogy egy globálisabb, komplexebb rendszer van a  fejünk felett és mi is csak egy részlet vagyunk. Hisen vajon egy hangya átlátja-e az emberi mozgás, életvonal irányát,menetét? Nem, nem igazán. Minden életforma mely létezik meghatározott úton jutott el oda és bár mi emberek nagyrészt átlátjuk ezeket a rendszereket mégsem mondhatjuk azt, hogy tökéletesen ismerjük őket.

Simán elképzelhető, hogy minket is figyelnek és tanulmányoznak valahonnan, ahogyan mi is tanulmányozzuk az életet amióta csak ez lehetséges. Az élet önmagában hordozza a halált, az állatok többsége éppúgy ragadozó ahogyan áldozat. NIncsen olyan létforma mely fölött már nem létezik másik hiszen egymásra épül az egész! Minden elpusztítható és minden megmenthető.

Odakint biztosan van élet. Hiszen a minap olvastam, hogy valamilyen baktériumfajt vagy mi a szöszt lőttek ki az űrbe egy hajóteste és életben maradt! Hát hogyne lenne akkor rajtunk kívül is értelmes élet? Micsoda pozőr dolog azt hinni, hogy mi vagyunk az univerzum közepe?

Ez már régen sem jött be. Sajnos hiába temették jeltelen sírba szegény Kopernikuszt. Mert követői közül Galilei kimondta, hogy bizony a Föld forog a Nap körül és nem fordítva. A heliocentrikus világkép pedig korrekt, azóta is.

Néha eszembe jut gyerekkoromból az a cserzett képű cigányember akivel apám gyakorta beszélgetett a kertben. Igen, ő még cigány volt mert akkoriban még nem volt ezzel senkinek problémája. Nem kérte ki magának, hogy ő roma, elfogadta, hogy apám úgy emlegeti az én cigány barátom és ezzel le volt tudva.

Nem azért volt ő cigány mert lenézte volna bárki is. Akkoriban még - legalábbis az én gyermeki fülem - nyugodtan mondhatta apámra, hogy gádzsó ( csak remélem, hogy helyesen írom le ) senkit nem zavart. Megéltek egymás mellett az emberek. Tudtak és akartak a másikat figyelembe véve és tiszteletben tartva élni.

Ez a férfi kemény kétkezi munkákból élt. Apámnak sokat segített a dinnyeföldön vagy a ház körül amikor beérett a termény. Lefölözte a részt és kis, enyhén düledező, feketére mázolt kerékpárján hazatekert. Néha ajándékot hozott. Egyszer egy faháncsból font kosárban egy fekete, fényes szőrű kiskutyát. Már akkor kutyabolond voltam. Apám kiáltására a tv elől bújtam ki a napfényre, hogy átvegyem az ebet.

A kutyus édes volt, játékos és kedves. A Dali nevet kapta. Felnőtt fejjel, amikor mesélem ezt a történetet néha ráhagyom az emberekre, hogy ötleteljenek a név keletkezésén és azt gondolják, már gyerekként is érdekelt a képzőművészet, de nem. A kutya nem a festőről kapta nevét, hanem a Dallas című sorozatról ami akkoriban indult a csatornán és Dalivá szelidült.

Sok dolog megváltozott azóta, pedig csupán szűk 20  év telt el. Emlékszem mekkora dolog volt, hogy a szomszédunk vett egy kékesszürke Daciát. Kislányként is a kerítésen keresztül tátottam a számat,hogy milyen szép! Nagy dolog volt a vezetékes telefon és a színes televízió. A walkman pedig! Álom volt csupán és irigykedve néztük ha volt valakinek.

Nem volt nagy dolog, hogy valaki cigány vagy magyar. Egyik sem volt előny és nem volt hátrány sem. A bőrszín, a vallás magánügy. A tettek, a gerinc vagy annak hiánya pedig közügy volt. A falu kollektív lénye megvitatta a dolgokat majd ítéletet hozott. Egyszerű volt és gördülékeny mert akkor még együtt éltek a népek, számítottak egymásnak és egymásra.

Mindez pedig Kenderesen történt, ott ahol a Horthy kastély áll. Ott ahol népi ünnepélyt tartva temették újra  Horthy Miklóst. -ott voltam én gyermek, valamikor régen még a kalászos magyar címer alatt, a traubisoda és az autós rágó idején.

Azon gondolkodtam, hogy vajh milyen eredményre jut a kormány a blogírással kapcsolatban? Vajon a véleményáramlás eme szabad folyójának iramát és medrét meg meri-e, meg tudja-e nyirbálni egy egyeduralomra és totalis kontrollra szomjazó miniszterelnökünk? Fogunk-e hájasodó, tokásodó arcáról vitatkozni még blogjaink hasábjain?

Megvívja-e milliomodik harcát az a grafomán jobb és baloldali közember aki hisz abban, hogy mások kíváncsiak a véleményére? Okulunk-e még egymás hibáiból, tanulunk-e még egymástól blogjainkon keresztül ha már az életben csak legyinteni van idő?

Amikor úgy döntenek felettünk, hogy nem lehet, amikor eldöntik majd, hogy mit és mikor lehet írni, akkor jön majd el a pillanat amikor kimondhatjuk: a demokrácia halott!

Béke poraira!

Az éjszakák voltak a legrosszabbak. Minden elhangzott szó súlyosabbá, minden hallgatás beszédesebbé vált. A kinti sötétség ráhúzódott a lakás minden zegzugára. Beleolvadt a bútorok szövetébe, megbújt a függönyök redőiben és visszavigyorgott a tükrök ezüstös felületén.

Izabella csak nézte a lábánál petyhüdten fekvő alakot. Az alkohol illata, mely a földön alvó férfiból eredt betöltötte a száját és gyomrából feltolult a sav. Marrta a nyelőcsövét, a lelkét. Gyűlölte.

Karján a pár hónapos csecsemővel halkan dúdolgatott miközben gondolatai a férfin és az iránta táplált érzelmein jártak. A baba halkan magyarázott az anya vállgödrében és a fal mélyedéseit tanulmányozta. Elégedett volt. Boldog. Kiegyensúlyozott. A nőnek köszönhetően.

Izabella óvatos de határozott mozdulattal rúgott bele a testbe mely halkan felnyögött de nem mozdult. Elégedetté tette a mozdulat de rögtön utána lelkiismeretfurdalása is támadt. Megfordult és lassan elsétált a gyerekszobáig. A hintaszékbe ülve a gyermek értelmes, kék szemébe nézett és mesélni kezdte neki a Micimackót. Az acélkék szempár komolyan fürkészte az anya arcát majd egy mosoly kíséretében lassan lecsukódott. Álommanó is hazaért. - gondolta az anya. Letette és betakarta a gyermeket. Végigsimított alvó arcocskáján majd nagy sóhajjal elindult, hogy eltakarítsa a mocskot.

És...igen!!! Egyértelműen és messzemenően korrektül Jim Parsons alias Sheldon Cooper nyerte az Emmy-t mint a legjobb színész. Nagyon reméltem, hogy így lesz hiszen a The Big Bang Theory az egyik legjobb vígjáték az elmúlt években.

A hazánkban - nem nevesíteném, hogy szerintem mit és hova kellene dugni a névadóknak - Agymenők néven futó sorozat messze felülszárnyalta a várakozásaimat. Igaz, hogy az eleje kissé döcögős és még láthatóak egy új sorozat gyermekbetegségei de mégis érdemes tovább nézni mert ahogyan belemelegednek a színészek úgy lesz egyre jobb és hitelesebb a 4 tagú tudóskompánia betegesen kocka életközössége. Sheldon pedig az egyik legjobb és legbizarabb figura akit valaha megszerettem egy történetben. Persze a figurájához szükséges a slepp jelenléte is mert csak így lesz kellően eszement lángelme aki még a kockáknál is sokkal kockább. A konzolokon, képregényeken és a hozzá kapcsolódó merchandise termékeken tengődő  diplomás zsenik közé becsöppen egy lány is, Penny aki természetesen komoly(talan) történetszálként, normálisként éli mindennapjait mint pincérnő. Így egy 5 tagú, inteligenciában kiemelkedő de szociálisan alulképzett társasággal élvezhetjük a mindennapi életben előforduló helyzeteket melyeknek megoldása mindig szórakoztató de sohasem kézenfekvő. ( Pl. Autóval eljutni a kórházba )

Aki azonban arra vetemedik, hogy megadja magát a Big-Bang Theory elvetemült humorának azt szeretném figyelmeztetni. A magyar szinkront nem lehet elviselni amennyiben az ember akár egyetlen részt is látott eredeti hanggal!! ÉN legalábbis majdnem lefordultam a székről, hogy hogyan lehetett ilyen borzalmasan szánalmas és kiábrándító hangot adni a karaktereknek. Javaslom - mint minden sorozat esetében - az eredeti hangot, felirattal. Ezt meg is lehet oldani, hiszen megvásárolható az 1. évad gyűjtőboxban.

Nagyon örülök. További jó sorozatnézést kívánok mindenkinek. Bazinga!!!!

Minden reggelem egy napi rutin szerint indul. Nem tudom, hogy mások is így vannak-e ezzel a dologgal, hogy egy meghatározott sorrend szerint KELL hogy menjenek a dolgok. Ha nem úgy van akkor elcsúszik minden és kész. Kész a bosszúság.

Pedig én nem vagoyk egy háklis ember. Jó, persze vannak hibáim és flúgjaim de az vesse rám az első követ aki gáncstalan és tökéletes! Ez a reggeli rutin dolog azért is vált be mert így a nap további része már szabadon felhasználható az egyéb tevékenységekre.

Benji ébredése és etetése után kis közös játék jön. Amikor belemelegedett a játékba és jó a hangulata akkor már magában is eljátszogat. Cumisüvegek, előző napi mosogatnivalók elmosása, szemétledobás, felsöprés, felmosás, megrakni a mosógépet. Ha ez megvan Benji elérte azt a pontot amikor álmos lesz, így elaltatom. Utána rendrakás, ágyazás, teregetés. Közben fejés természetesen. Hétvégén itt készítem el a férjem reggeli karamellás kávéját és jó esetben reggelit is. Innen pedig már - amikor már minden készen van - szabadon eldönthetjük hogyan tovább.

Általában délelőtt még én is szoktam szunyni egyet régen, de amióta Benjámin betöltötte az 5 hónapos kort nem alszik annyit, hogy vissza tudjak aludni. Sajnos ha pedig nem tudok rendesen visszaaludni akkor inkább hátrány mint előny a félalvás. Sokkal fáradtabb, morózusabb és embergyűlölőbb leszek ébredéskor, pedig azért alapból sem vagyok egy "keblemre az egész világot" arc.

A rutin szerintem jó dolog. Segít, támaszt nyújt. Beindítja a dolgokat és valahogy jobban is kezdődik a nap vele. Persze gondolom ez a rutin simán változik majd ahogyan idősebb lesz a fiam. Értelemszerűen.

Brassói néven elég sokféle ételt ismerünk. Eddig ahány étteremben ettem mindenhol mást tálaltak fel elém és meg kell mondanom egyiknek sem volt olyan íze amit megszoktam. Már pedig az emberek többsége az alapján az ízvilág után ítéli meg egy étterem konyháját amit otthonról hozott.

Az én ízvilágom igen szélesnek mondható. Édesanyám felvidéki ízekben főz, tokaji hagyományokkal hiszen ott nevelkedett, nagymamája után, szabadon tanulta a kulináris harmóniát, a laktató paraszti ételeket, melyeket friss, barna házi kenyérrel ettek. Bár a kenyérsütő gépünk meg is lenne hozzá legnagyobb sajnálatomra igen ritkán használjuk de az ízek a bolti barnával is éppoly jellegzetesek.

Édeasapám - már amennyiben emlékszem rá - teljesen másképpen forgatta a fakanalat. Tette ezt nem csupán azon okból, hogy ő dunaújvárosi volt, de azért is mert férfi. Ez pedig itt nem az amancipuncik helye.

A férfi és a nő ugyanis teljesen másképpen viselkedik a konyhában. Másképpen főznek, másképpen ízesítenek. A férfiak ételei mindig karcosabbak, markánsabbak. Az ízek telítettek és gazdagok, a húsok szaftosak, a köretek egyszerűek és célorientáltak, laktatnak de nem veszik el a hús élvezetének ízét. Így vannak teremtve. A női ételek lágyabbak. Ízekben, hozzávalókban gazdagabbak. A köretek harmonizálnak a főétellel, egyik sem nyomja el a másikat. Kiegészítik az ízek egymást és nem alátámasztják. Persze mindez szubjektív megközelítése a szerepeknek a konyhában,e ttől valószínűleg vannak eltérések is.

A brassói mindig is érdekes étel volt számomra. Apámé mindig száraz volt. Ő megsütötte a húst és a krumplit, összevegyítette aztán savanyúsággal - általában zöld paradicsommal - tálalta. Édesanyám brassóija egészen más.

Ő fogja a húst és olajban és egy kevés vízben együttesen elkezdi párolni, sütni. Megborsozza, sózza, fokhagymázza kicsinyt és ez együtt rotyog a fazékban amíg a leve el nem tűnik. A krumplit kisüti, majd a kicsit levesre hagyott húst összekeveri vele. Így a krumpli átveszi a szaftot de nem úszik benne mint hal a vízben. Nálam ez a brassói. Én is így csinálom.

Kíváncsi lennék ha egyszer valaki összegyűjtené a brassóik elkészítésének módozatait mennyi jönne össze. Én is szívesen venném ha leírnák nekem itt a blogban. Egyrészt mert érdekes lenne másrészt mert mindig szívesen próbálok ki új recepteket bevált ételekre. :)

Orbán Úr értékelni fogja a kormány elmúlt 100 napját. Jó neki. Kényelmes dolog azért, lássuk be. Hiszen 100 napot értékelni - bő 3 hónap - kicsit azért olyan lightos. Mint a sparos narancslé. Iszod-iszod de se íze se bűze.

MIvel azonban ő ilyen komolyan veszi magát és kormányfői kötelezettségeit úgy döntöttem, hogy "jó" magyar állampolgárként én is kiértékelem a 100 napot, sőt megírom a beszédet is, hogy megkönnyítsem a helyzetét. Az első 2 hónap azzal telt el, hogy megalakultak, kineveztek, áthelyeztek, feljelentettek, bepereltek, felavattak és újratárgyaltak. Így aztán nekem is könnyű a dolgom mint a Miniszterelnök Úrnak hiszen 3 hónapot igen könnyű felölelni és olyan túl sok rossz dolgot sem követhettek el alatta ugye. Elég néhány jól hangzó, kellően manipulatív, demagóg szólam, némi sör és virsli, cirkusz és kenyér és kész!

No tehát. Következzék akkor ami még nem volt.

Tisztelt Olvasóim, Honfitársaim, Magyarok és magyarok!

Eljött az idő! Az idő amikor számot kell adnunk. Számot kell adnunk önmagunknak, egymásnak és mindenkinek aki arra szavazott, hogy a forradalom oltárán összeolvadjon szabadságra áhítozó szívünk. Tekintsünk el most attól, hogy sem forradalom sem más, szabadságunkat gátló tényező nem kötötte kezeinket jó ideje mert mi magyarok igen mondtunk. Messze száll a piros-fehér-zöldbe burkolt kiáltás, bejárja a korrupt, imperialista nyugat berkeit, hogy itt, most ez a picinyke ország ellenáll. Ellenáll, teljes erejéből.

100 napja történt, hogy újjászülettünk a testvériségben. 100 napja mondtunk nemet a hazugságokra, a korrupcióra, a kizsigerelő, feleslegesen bevezetett megszorításokra. Azt kell, hogy mondjam: IGAZUNK VOLT!

Béke költözött az országba. A rend és a szabadság békéje. Az a béke ami az állampolgárok lelkivilágát tükrözi és ez talán a Fidesz-KDNP legnagyobb eredménye. A jó közhangulat az alapja egy sikeresen működő gazdaságilag és társadalmilag stabil országnak. Lassan, de biztosan haladunk a cél felé. A célunk pedig a független Magyarország.

Ez alatt a 100 nap alatt megtettük amit emberileg lehetséges. Megnyitottuk határainkat a külföldre szkadt hónfitársak előtt. Számukra újra adott a lehetőség, hogy magyarként éljenek. Lecseréltük és elszámoltattuk a korrupciós ügyekhez fűződő személyeket. Újjászerveztük a rendőrséget így jobbítva a közbiztonságon.

A jéghegy csúcsát súrolom csupán, hiszen a legnagyobb munkát mégis Ti végeztétek. Ti mindannyian akik akartátok ezt a változást. A változást mely eljött, melynek most is átéljük a nagyszerűségét és fontosságát. Köszönöm nektek. Köszönöm a munkátokat, a támogatást, a szeretetet.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Az Isten Balkeze nem a legremekebb mű amit olvastam. Sajnos igen kevés időm marad olvasásra Benjámin mellett. A nap nagy részét vele töltöm, a többit a házimunka és a kutya tölti ki, ám még így is marad egy icinyki-picinyke, nyúlfarknyi rész amit félre tudok tenni arra, hogy olvassak és mint látszik írjak is. A férjem szerint grafomán vagyok és lehet is benne valami. Anno a gimnáziumban azt mondta az irodalomtanárom, hogy az a baj a fogalmazásaimmal, hogy túl sok szót használok, túl nagy a szókincsem. Na ez azóta biztosan nem változott. Ja, a könyv.

Meg kell mondanom, hogy nagyon szeretem a jól megtervezett borítókat. Nem az alapján választok könyvet de ha vacilálok az egyiken, hogy bekerüljön-e a kosárba mert érdekesnek tűnik, de... nos akkor a borító dönti el. Az Isten Balkezénél is a borító döntött. Olyan ígéretesnek tűnt, sejtelmes, erőszakos de mégis kicsit olyan világmegváltós, heroikus a figura az elején. Ráadásul a sötét színek keveredve a lilás, kékes tónusokkal igazán nagyon misztikussá teszik a figurát akinek csak sejteni lehet az arcát a csuklya alatt.

A szép borító ellenére azonban a könyv igencsak nehézkesen indult el. Cale a főszereplő bár nagyon jól kidolgozott karakter eleinte csupán bárgyúnak tűnik. A lassú sodrású kezdésben alakja inkább jellegtelen mint központi és csak azért figyelünk fel rá mert végeredményben mégiscsak róla szólna ez a történet. Amennyiben nem adjuk fel a könyv olvasását eljutunk majd végre egy olyan pontra ahol belépnek a képbe a többiek. Mert mindegyik történetben vannak mellékszereplők. Olyan emberek akikkel - ha a főhőssel nem is - azonosulni tudunk, akiket megszeretünk. Itt a Menedék falai között ahová ezeket a fiatal fiúkat zárják, hogy brutális körülmények között Isten katonáinak neveljék őket Thomas Cale társai Tétova Henri és Kleist. Igen szimpatikus figurák, akiknél komoly jellemfejlődést ugyan nem fedezünk fel a könyv végén sem, de jól megformált, a cselekmény szempontjából logikus természetük igen szórakoztató. Egyikük egyenes és nagyon vidám míg a másik inkább szarkasztikus és visszahúzódó, olyan a helyzet tehát mintha Kukát és Morgót Cale két szárnysegédjéve tették volna. A többi szereplőt is felsorolhatnám de igen sok van és valamilyen szinten mindegyik fontos szerepet játszik abban, hogy eljutunk a történet velejéhez, az igazán magával ragadó, izgalmas középrészhez. A felgyorsult cselekményben Cale már nem bárgyú, sőt. Kifejezetten komoly és egyenes jellemmé válik előttünk. Küzd önmagával, a világgal. Új tanítót talál aki megismerteti a világgal. Ez a tanító lett számomra a legérdekesebb a könyvben és nagyon sajnáltam, hogy az író nem bontotta ki jobban a jellemét, sorsát, történetét. Ő Idrispukke. Ő vezeti Cale-t, tanítja meg élni a létezés öröméért.

A történet beindul és a gyors sodrás magával ragadja az olvasót. A sok, emberi jellemeket mozgató történetszál végre összeáll és kötélként csavarodik az olvasó elméjére, hogy húzza-vonja azt, kétségbe ejtse majd felvidítsa. Áma  könyv vége csalódást hoz. Kurta furcsa a befejezés. Levegőben maradnak bizonyos szálak és nem kapunk választ rengeteg kérdésre. Cale története sem válik kerek egésszé. Nem kapjuk meg a katarzist, nincsen lezárás.

Sajnos nem tudom, hogy azért nincs-e, mert Paul Hoffmann is - mint manapság oly sok író - úgy gondolta lebegteti a történet végét, így később új részt írhat belőle. Remélem nem erről van szó. Remélem, hogy csak így sikerült. Nem vagyok híve a folytatásosknak, kivéve ha olyan nagy sodrású történetről van szó mint mondjuk a Háború és Béke, vagy hogy könnyebbet említsek  Josikava Eidzsi:  Muszasi sorozata.

Isten Balkeze megmarad egy szórakoztató, kissé nyögvenyelős de összességében véve mégis jó könyvnek az emlékezetemben. A borítóját pedig szívesen nézegetem a polcomon.

Nos a téma adott mert 5 hónapos múlt a fiam és állítólag gyógytornára kellene járnia a gyógytornász szerint. Ez egy paradoxon. De komolyan. Azért akarok írni erről a témáról mert titkon remélem, hogy rátalál majd pár anyuka és válaszolnak, megnyugtatnak engem vagy legalábbis elmondják, hogy náluk hogyan zajlottak le ezek a dolgok.

Benjámin tehát augusztus 19-én múlt el 5 hónapos. Mivel 3 hónapos koráig egyáltalán nem fektettem hason igen későn kezdtük el a fejemelgetős korszakot. Nem akarom mentegetni magamat hiszen egyértelmű, hogy a szülő a felelős a gyermekért, így az, hogy ebben a tekintetben elmaradt az én hibám volt. Hozzáteszem senki nem mondta, hogy mit kellene csinálni. A védőnő néha eljött, ránézett, elővett egy lapot megkérdezgette a dolgokat, hogy ezt vagy azt tudja-e a gyermekem majd eltávozott.

No lényeg a lényeg, hogy mivel elmaradt neurológushoz küldtek amin már alapból kiakad szeritem minden szülő, kivéve azt aki azt hiszi, hogy az valami divatkérdés, hogy jár-e a gyerek fejlesztésre vagy sem. A neurológus megvizsgálta és közölte amit amúgy is tudtuk, hogy tökéletesen rendben van. A gyógytornász rám nézett majd a gyerekre és közölte még a vizsgálat előtt, hogy anyukának is meg a gyereknek is laza az izomzata.

Nos szerintem olyan értelmes tekintettel állhattam ott és nézhettem rá mint egy bölcsődés a logaritmusra mert elkezdett magyarázni valamit a laza izmokról, gyakori ficamokról és rándulásokról.  Nem akartam vele közölni, hogy soha életemben nem volt még egy enyhe derékfájásom sem, leszámítav a terhességet.

Szóval Benjámi jelenleg 5 hónapos. Hátáról hasra fordul, hasról hátra ( bár ezt nagyon ritkán ), nyúl a tárgyakért és rakosgatja őket egyik kezéből a másikba, előretolja magát ha kitámasztjuk, ülő helyzetbe húzza magát ha az ölünkbe vesszük. A szakkönyvek szerint pont megfelelő a mozgásfejlődése. A gyógytornász szerint azonban nem.

Szerinte már kúsznia kellene. Szerintem meg nem. Tényleg mindet időpontra kell megcsinálnia a gyerekeknek? Van egy A5-ös formanyomtatvány és pipálgatják, hogy ki az aki már megcsinálta és aki nem az menjen fejlesztésre? Nem az van, hogy minden gyerek más és más dolgot tanul meg előbb és más és más dolgokat utóbb? Én például csecsemőként nagyon hamar beszéltem de nem akartam járni. A bátyám hamar kúszott-mászott és szaladt de csak nagyon sokára szólalt meg.

Lehet, hogy rossz anya vagyok amiért nem akarom feleslegesen fejlesztgetni a gyerekem? Láttam, hogy mit takar a fejlesztés. A tornajátékokat mi is csiáljuk itthon. Nap mint nap. MIért kellene heti 4000 Ft-ot költenem amikor szerintem egészséges a gyermekem? Ráadásul nincsen valami logikai bukfenc abban, hogy az embert elküldik egy Alapítványhoz - mely azzal foglalkozik, hogy  lemaradt gyerekeket hoznak szintre  - hogy kivizsgálják, hogy elmaradt-e a fiad/lányod a mozgásfejlődésben? Naná, hogy lemaradt. Még szép!

Pullo a kutyánk 3 éves. Fajtája szerint bobtail, agyi kapacitása pedig épp ennek  megfelelő. Micimackó hozzá képest ( csekélyértelmű medvebocsként ) egy Big-Bang Theory féle kockafej. Nem mellesleg imádom a sorozatot, annak ellenére is amit  magyar szinkron néven elkövettek ellene. Szóval, visszatérve ebem gubájára, szegény kiskutyám megsüketült immáron lassan egy bő hónapja.

Nagyon jó állatorvosunk van. Olyan, akire minden állattartó vágyik, olyan akinek még a Kisherceg is kezet csókolt volna. El is vittük hozzá a szőröst, meg is vizsgálta ahogyan kell. Írt fel fülcseppet. Eltelt egy hét. Visszamentünk. A kutya még süketebb lett. Új fülcsepp, új próbálkozás, új vizsgálatok. SEhol semmi. Nincsen toklász a fülben, nincsen gyulladás, nincsen fertőzés.

Értetlenül, fejvakargatva állunk hát hárman nagyok a békésen lihegő kutya fölött, nézzük ahogyan pislog ránk és várja a csodát, majd Józsi - merthogy ez a neve a dokinak - ránk néz és azt mondja: " - Lehet, hogy genetikus! "

Visszhangzik fülemben a szó hazafelé menet, miközben kutyánk boldogan csóvál a hátsó ülésen. ...Nem lehet genetikus... -rágom magam- ...hiszen nem szaporítótól vettük hanem MEOE által bejegyzett, hivatalos tenyésztőtől akinek papírja van róla, hogy szűrve van minden hasonló kórságra az egész alom...

Sok pénzt fizettünk azért, hogy bobtailünk legyen, sok utánajárás kellett, várakozás de végülis hazahoztuk, a mi kutyánk és most süket. Süket és ezért szófogadatlan lett hiszen nem hallja az eddig értett és tesséklássék módon ugyan, de be is tartott parancsokat. Az idegen kutyákkal agresszívabb mert nem hallja meg őket, állandóa az ember nyomában van mert nem tudja, hogy mikor szólsz neki és mikor nem.

Mit lehet vajon tenni ilyenkor? Hiszen eltelt 3 év! Hívjam fela  tenyésztőt? Beszéljek a MEOE bobtail tagozattal?

Nem akarok én rosszat senkinek. Csak azt szeretném ha megint hallana a kutyám.

Hát ez nem egy " Mint a mókus" hír. Nem lesz tőle feldobva az ember, nem jutnak eszébe a gyermekkori szalonnasütőgetős, gyermekvasutas, kisdobosnyakkendős táborozások. Ez egy sokkal régebbi "emlékre" hajaz, egy olyanra amire nem szívesen emlékezünk mert azok valahogy sokkal rémísztőbbek számunkra mint bármi amit emberi elme 2010 év év alatt létrehozott. Annak ellenére, hogy legtöbbünk csak tanult róla, olvasott.

A hír mely szerint "A Jobbik táborokba zárná a "cigánybűnözőket" sokkoló volt számomra. Sokkoló volt mert valamilyen általam nem ismert okból az agyam egyből kicserélte az idézőjeles részt egy másik szóra. Szóval mégiscsak létezik az időgép?

Hiszen benne ülünk. Úton vagyunk, igaz a látszat szerint lassan haladunk, de haladunk. Arra! A történelemórákon sohasem értettem, hogy hogyan tűrhették az emberek? Hogyan nézték végig? De mi csak utólag és globálisan látjuk az egészet. Ők pedig - ahogyan mi, most - folyamatként élték meg. Aki nem érti mire gondolok az olvassa el Kertész Imre: Sorstalanság című regényét. A dolgok nem egyszerre történnek meg hanem lassan rakódnak egymásra a téglák melyek létrehozzák az objektumot. A tábort. A lágert!

Mi lesz a következő? A megkülönböztető jelzés? A karlendítés? Horthy díszplakett a kockakövek bajnokainak? A karhatalom fekete egyenruhásai, fekete autóval?  Mi az, hogy cigánybűnözés? Mert én nem ismerem el ennek a szónak a létezését. Nem fogadom el, hogy van ilyen. Maximum megélhetési bűnözés. 

A visszaeső bűnözőket - legyenek bármilyen etnikai, vallási, egyéb szempontból különbözőek - elég lenne ha nem engednék ki a börtönből. Nem kell őket táboroztatni. Elég ha az életfogytiglan valóban életfogytiglan.

Hozzáteszem, hogy a bűnözés visszaszorítását nagyban megkönnyítené ha 1: A börtönben nem lennének jobbak a körülmények mint egy ma hazánkban élő minimálbéres szabad embernek idekint. Tehát nem szakmunkás,okj-s képzést kapnának és testedzést és napi 3-szori meleg étkezést, miközben idekint vannak olyan családok akiknek a vajas kenyér már ünnepi étel. 2: Nem a kishalakat halászgatnák ki, hanem a valódi, mosom kezeim embereket kapnák ki a zavarosból, azokat akik üzemeltetik a bűnszövetkezeteket, akik kiagyalják a dolgokat és mind technikai mind pénzügyi vonalon támogatják azokat.

De ehhez lehetséges, hogy komoly ellenérdekek fűzödnek magasabb körökben. Így marad a hangulatkeltés, a cigányozás, a rasszizmussal megtámogatott figyelemelterelő hepciáskodás. 

Nem igazán tudom, hogy valójában mindaz ami velünk történik nevetséges vagy bosszantó, esetleg mindkettő. Természetesen az ember néha már egyszerűen csak kínjában is nevet. Férjemmel, 5 hónapos kisfiammal Benjáminnal és Pullo névre hallgató, nem túl magas IQ-val rendelkező ám szobatiszta és jólnevelt bobtail kutyámmal albérletet keresünk. Keresnénk. 

Harminc évesek elmúltunk és kifejezetten hosszú távon gondolkodunk így aztán természetesen igényeink is vannak az ingatlannal kapcsolatban. Na persze nem eget rengető dolgok mint például egy mosoógatógép vagy kertkapcsolat. Nem-nem.

Olyan igények, hogy: tiszta, 2 különnyíló szobás, bútorozatlan, lehetőség szerint távfűtéses ( ami lehet mérhető vagy mérhetetlen ), vízórás, ablakos konyhás. Ennyi. Ja és lehetőség szerint legyen benne valamilyen gép. Nem kell az összes, elég ha mondjuk mosógép,tűzhely,hűtőszekrény trióból egy van. A legfontosabb pedig, hogy legyen Óbudán mert eddig is itt laktunk és jó magyar szokás szerint belegyepesedtünk, belekényelmesedtünk Óbuda lassú, kényelmes panelprolis milliőjébe.

Történetünk egy Tavasz utcai albérlettel kezdődött. Megtaláltam a hirdetést - mert én vagyok az ügyeletes hirdetésböngésző - és azonnal telefonáltam. Le is zsíroztuk az időpontot megtekintésre. Jó beosztású lakás volt, nagy konyhával, ablakos fürdővel, keskeny folyosóval. Kiderült, hogy meg is lehet venni. Mivel vásárolni is szeretnénk majd ingatlant megörültünk nagyon. Mondta  atulaj, hogy 13,5 millió a vételár, szívtuk a fogunkat és megkérdeztük, hogy esetleg kicsinyt olcsóbba lehet-e? Közölte, hogy 17-ről indultak és ez alatt az összeg alatt neki nem éri meg eladni mert van egy csomó ingatlanjuk ( ők kertes családi házban laknak óbudán ) és akkor inkább nem. Mondtuk, oké akkor jó lesz így is, kivesszük és egy év múlva megvesszük amikor meglesz a pénz, közben felújítjuk. Mi van azonban abba az esetben ha nem kapunk hitelt és nem tudjuk megvenni. Kifizeti-e a felújítási munkálatokat vagy lelakhatjuk? A tulaj majdhogynem a képünkbe röhögött mondván ez a mi rizikónk, neki semmi köze hozzá. Na el is szakadt a cérna ilyen fokú rugalmatlanság láttán de nem csodálkoztunk tovább hiszen az autóján villant az ungarise is legyen big matrica amikor meg Benjire nézett a pasi közölte, hogy bizony neki van 6 unokája és még lesz, hogy ne fogyjon el a magyar. Nem akartam neki mondani, hogy azért a minőség is számítana ám nem csak a mennyiség!

Így tűnt el az első próbálkozás a süllyesztőben.

A második hirdető egy magánszemély volt, aki szintén egy három szobás panelt kínált bérbeadásra. Nagyon jól átalakított, új nyílászárós, új konyhás, étkezőteres gyöngyszem volt. Mindent meg is beszéltünk, visszatelefonáltunk, hogy kell. MOndták oké, ők augusztus közepén költöznek ki belőle mert mennek valahová máshová lakni. Örültünk mint majom a farkának, kinéztük a bútort, hűtőt ( ami nem standard méret volt így nehéz volt beszerezni ) indultunk volna, ám valami nem klappolt. A pasi nagyon hallgatott pedig a férjem átküldte neki a bérleti szerződést. Felhívtuk, mondta, hogy nem kapta meg. Na megnyugodtunk, tervezgettük tovább a lakást, újraküldtük a bérleti szerződést, majd a kulcsátadás előtti napon vasárnap hajnalban jött egy sms  ami arra kért minket, hogy ne haragudjunk de meggondolták magukat és mégsem költöznek - állítólag családi problémák miatt - és már elkezdtek visszapakolni a lakásba. Itt bejön a képbe az, hogy mi is anyámnál lakunk így igazán megértjük ha valaki nem akar anyóssal, anyával, bárkivel a szűk családon kívül együtt lakni, de az eljárást azt nem értjük meg. Az sms gerinctelen, arctalan és vállalhatatlan felnőtt, korrekt emberek között ebben a helyzetben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezt nem akkor jelentették be amikor beköltöztünk és eltelt mondjuk egy hónap és az is, hogy még nem vettük meg akkor a gépeket.

Ezek után még 3 próbálkozás jött. Kettőnél a kutya a harmadiknál pedig a fiam okozott problémát. A tulajdonos a gyermek szó hallatán közölte, hogy amennyiben  2 éves kor alatt van esetleg beköltözhetünk. Nos, esetleg kiolvashatná a rózsaszín gondolataimat a fejemből.

Egy brokernetes hölgy mondta nekünk, hogy hazánkban az a legnagyobb probléma, hogy az ingatlanok legnagyobb része magánkézben van, ezért nálunk nem tud beindulni, normálisan működni az albérletpiac.

Egyetértek. Szánalmas, szomorú és felháborító a mai albérleti milliő. Kiábrándítóan ostobák és gusztustalanul etikátlanok a főbérlők. Persze értem én a szempontjaikat, tisztában vagyok az érem másik oldalával is. A nem fizető, gigantikus számlákat hagyó, ingatlanamortizáló albérlőkkel. 

Ez utóbbi jellemzés azonban ránk, a családommal nem igaz. Ahhoz viszont, hogy ezt bizonyíthassuk megelőlegezett bizalom, rugalmasság és némi jószándék kellene ami nálunk magyaroknál, budapestieknél olyan ritka mint a fehér holló! Legalábbis eddigi tapasztalataink szerint!