Néha eszembe jut gyerekkoromból az a cserzett képű cigányember akivel apám gyakorta beszélgetett a kertben. Igen, ő még cigány volt mert akkoriban még nem volt ezzel senkinek problémája. Nem kérte ki magának, hogy ő roma, elfogadta, hogy apám úgy emlegeti az én cigány barátom és ezzel le volt tudva.
Nem azért volt ő cigány mert lenézte volna bárki is. Akkoriban még - legalábbis az én gyermeki fülem - nyugodtan mondhatta apámra, hogy gádzsó ( csak remélem, hogy helyesen írom le ) senkit nem zavart. Megéltek egymás mellett az emberek. Tudtak és akartak a másikat figyelembe véve és tiszteletben tartva élni.
Ez a férfi kemény kétkezi munkákból élt. Apámnak sokat segített a dinnyeföldön vagy a ház körül amikor beérett a termény. Lefölözte a részt és kis, enyhén düledező, feketére mázolt kerékpárján hazatekert. Néha ajándékot hozott. Egyszer egy faháncsból font kosárban egy fekete, fényes szőrű kiskutyát. Már akkor kutyabolond voltam. Apám kiáltására a tv elől bújtam ki a napfényre, hogy átvegyem az ebet.
A kutyus édes volt, játékos és kedves. A Dali nevet kapta. Felnőtt fejjel, amikor mesélem ezt a történetet néha ráhagyom az emberekre, hogy ötleteljenek a név keletkezésén és azt gondolják, már gyerekként is érdekelt a képzőművészet, de nem. A kutya nem a festőről kapta nevét, hanem a Dallas című sorozatról ami akkoriban indult a csatornán és Dalivá szelidült.
Sok dolog megváltozott azóta, pedig csupán szűk 20 év telt el. Emlékszem mekkora dolog volt, hogy a szomszédunk vett egy kékesszürke Daciát. Kislányként is a kerítésen keresztül tátottam a számat,hogy milyen szép! Nagy dolog volt a vezetékes telefon és a színes televízió. A walkman pedig! Álom volt csupán és irigykedve néztük ha volt valakinek.
Nem volt nagy dolog, hogy valaki cigány vagy magyar. Egyik sem volt előny és nem volt hátrány sem. A bőrszín, a vallás magánügy. A tettek, a gerinc vagy annak hiánya pedig közügy volt. A falu kollektív lénye megvitatta a dolgokat majd ítéletet hozott. Egyszerű volt és gördülékeny mert akkor még együtt éltek a népek, számítottak egymásnak és egymásra.
Mindez pedig Kenderesen történt, ott ahol a Horthy kastély áll. Ott ahol népi ünnepélyt tartva temették újra Horthy Miklóst. -ott voltam én gyermek, valamikor régen még a kalászos magyar címer alatt, a traubisoda és az autós rágó idején.
