Nem igazán tudom, hogy valójában mindaz ami velünk történik nevetséges vagy bosszantó, esetleg mindkettő. Természetesen az ember néha már egyszerűen csak kínjában is nevet. Férjemmel, 5 hónapos kisfiammal Benjáminnal és Pullo névre hallgató, nem túl magas IQ-val rendelkező ám szobatiszta és jólnevelt bobtail kutyámmal albérletet keresünk. Keresnénk.
Harminc évesek elmúltunk és kifejezetten hosszú távon gondolkodunk így aztán természetesen igényeink is vannak az ingatlannal kapcsolatban. Na persze nem eget rengető dolgok mint például egy mosoógatógép vagy kertkapcsolat. Nem-nem.
Olyan igények, hogy: tiszta, 2 különnyíló szobás, bútorozatlan, lehetőség szerint távfűtéses ( ami lehet mérhető vagy mérhetetlen ), vízórás, ablakos konyhás. Ennyi. Ja és lehetőség szerint legyen benne valamilyen gép. Nem kell az összes, elég ha mondjuk mosógép,tűzhely,hűtőszekrény trióból egy van. A legfontosabb pedig, hogy legyen Óbudán mert eddig is itt laktunk és jó magyar szokás szerint belegyepesedtünk, belekényelmesedtünk Óbuda lassú, kényelmes panelprolis milliőjébe.
Történetünk egy Tavasz utcai albérlettel kezdődött. Megtaláltam a hirdetést - mert én vagyok az ügyeletes hirdetésböngésző - és azonnal telefonáltam. Le is zsíroztuk az időpontot megtekintésre. Jó beosztású lakás volt, nagy konyhával, ablakos fürdővel, keskeny folyosóval. Kiderült, hogy meg is lehet venni. Mivel vásárolni is szeretnénk majd ingatlant megörültünk nagyon. Mondta atulaj, hogy 13,5 millió a vételár, szívtuk a fogunkat és megkérdeztük, hogy esetleg kicsinyt olcsóbba lehet-e? Közölte, hogy 17-ről indultak és ez alatt az összeg alatt neki nem éri meg eladni mert van egy csomó ingatlanjuk ( ők kertes családi házban laknak óbudán ) és akkor inkább nem. Mondtuk, oké akkor jó lesz így is, kivesszük és egy év múlva megvesszük amikor meglesz a pénz, közben felújítjuk. Mi van azonban abba az esetben ha nem kapunk hitelt és nem tudjuk megvenni. Kifizeti-e a felújítási munkálatokat vagy lelakhatjuk? A tulaj majdhogynem a képünkbe röhögött mondván ez a mi rizikónk, neki semmi köze hozzá. Na el is szakadt a cérna ilyen fokú rugalmatlanság láttán de nem csodálkoztunk tovább hiszen az autóján villant az ungarise is legyen big matrica amikor meg Benjire nézett a pasi közölte, hogy bizony neki van 6 unokája és még lesz, hogy ne fogyjon el a magyar. Nem akartam neki mondani, hogy azért a minőség is számítana ám nem csak a mennyiség!
Így tűnt el az első próbálkozás a süllyesztőben.
A második hirdető egy magánszemély volt, aki szintén egy három szobás panelt kínált bérbeadásra. Nagyon jól átalakított, új nyílászárós, új konyhás, étkezőteres gyöngyszem volt. Mindent meg is beszéltünk, visszatelefonáltunk, hogy kell. MOndták oké, ők augusztus közepén költöznek ki belőle mert mennek valahová máshová lakni. Örültünk mint majom a farkának, kinéztük a bútort, hűtőt ( ami nem standard méret volt így nehéz volt beszerezni ) indultunk volna, ám valami nem klappolt. A pasi nagyon hallgatott pedig a férjem átküldte neki a bérleti szerződést. Felhívtuk, mondta, hogy nem kapta meg. Na megnyugodtunk, tervezgettük tovább a lakást, újraküldtük a bérleti szerződést, majd a kulcsátadás előtti napon vasárnap hajnalban jött egy sms ami arra kért minket, hogy ne haragudjunk de meggondolták magukat és mégsem költöznek - állítólag családi problémák miatt - és már elkezdtek visszapakolni a lakásba. Itt bejön a képbe az, hogy mi is anyámnál lakunk így igazán megértjük ha valaki nem akar anyóssal, anyával, bárkivel a szűk családon kívül együtt lakni, de az eljárást azt nem értjük meg. Az sms gerinctelen, arctalan és vállalhatatlan felnőtt, korrekt emberek között ebben a helyzetben. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezt nem akkor jelentették be amikor beköltöztünk és eltelt mondjuk egy hónap és az is, hogy még nem vettük meg akkor a gépeket.
Ezek után még 3 próbálkozás jött. Kettőnél a kutya a harmadiknál pedig a fiam okozott problémát. A tulajdonos a gyermek szó hallatán közölte, hogy amennyiben 2 éves kor alatt van esetleg beköltözhetünk. Nos, esetleg kiolvashatná a rózsaszín gondolataimat a fejemből.
Egy brokernetes hölgy mondta nekünk, hogy hazánkban az a legnagyobb probléma, hogy az ingatlanok legnagyobb része magánkézben van, ezért nálunk nem tud beindulni, normálisan működni az albérletpiac.
Egyetértek. Szánalmas, szomorú és felháborító a mai albérleti milliő. Kiábrándítóan ostobák és gusztustalanul etikátlanok a főbérlők. Persze értem én a szempontjaikat, tisztában vagyok az érem másik oldalával is. A nem fizető, gigantikus számlákat hagyó, ingatlanamortizáló albérlőkkel.
Ez utóbbi jellemzés azonban ránk, a családommal nem igaz. Ahhoz viszont, hogy ezt bizonyíthassuk megelőlegezett bizalom, rugalmasság és némi jószándék kellene ami nálunk magyaroknál, budapestieknél olyan ritka mint a fehér holló! Legalábbis eddigi tapasztalataink szerint!
